Üdv Kemények!
Szeretnék kicsit írni a csalódásról és a kudarcokról, és a rossz, csúnya bácsikról és nénikről. Találkoztam olyan emberekkel, akik elindultak egy úton, vették a fáradságot és elkezdtek máshogy kajálni és mozogni. Azzal, hogy elkezdték már kitűntek a "tömegből". Ám nem telt bele 2 hónap és eltűnnek a teremből, abbahagyják. Ráadásul tudom, hogy működött nekik az életmódváltás, voltak eredményeik.
Embereknek téves elképzeléseik vannak az időről. Azt hiszik, hogy a 10 év alatt összehordott fókazsírt 1 hónap alatt leadják. Nem, nem adják le. Rengeteg rossz beidegződés van a kajával kapcsolatban is bennük. Ezeket nem lehet megváltoztatni azonnal, egyik pillanatról a másikra. Nagy az elvárásuk magukkal szemben, ez nem is lenne baj, sőt, viszont az elvárás csak addig tart amíg beszélnek róla. A gyakorlatban ez nem nyilvánul meg sokszor:). Akkor kell magunktól sokat elvárni, amikor otthon be akarjuk nyomni este 11-kor az arcunkba a lekváros palacsintát, na akkor kell magunktól elvárni, hogy ne legyünk csicskák! Elméletben elvárunk magunktól sokat, a gyakorlati oldalán elintézzük azzal, hogy majd holnap :). Beszélgetek emberekkel sokat az edzőteremben, elméletben mindenki geci keményen edz, mindenki tolja neki. Amikor viszont edzek, nem látom azt a vehemenciát. Ezt csak azért mondom el, mert aki az edzésen nem teszi oda magát, és mindegy, hogy milyen edzés, aki abban az 1-1,5 órában nem teljesít, nem tudatos, attól hogyan várjuk el, hogy az egész napos étkezését kontrollálja, és tudatos maradjon.
Az életmód váltás szerintem mindig a kaján bukik el, mert szarul csinálják. Rossz példát követnek, rossz reklámfost néztek, stb..A kaja 80%, az edzés max. 20%. Ilyenek a százalékos arányai a sikernek. Meg tudja oldani az edzését, de nem képes a folyamatos étrendjét betartani.
Sok a buktató, napi gondok, meló, gyerek, anyós, nem könnyű valóban nem. Viszont egy 110 kilós nőt fiatalon eltemetni, az se könnyű! Nehéz a koporsó, nehezen viszik az emberek. Ez férfiakra ugyanúgy vonatkozik. Könnyű bebaszni mindennap 5 sört, jót röhögni másokon, hogy egészség meg faszom. Ezek az emberek közül sokan visszaforgatnák az időgépet ha tudnák, de akkor más késő lesz. Zsíros szív, infarktus, tüdő, ízületek, sorolhatnám egész nap. 10 évvel minimum korábban halnak meg, azért az kemény. Lehet röhögni, de mindig a kaszás röhög a végén, csak nem mindegy mikor és hogyan:)! Ezt azért írtam le, mert sokan olyanok, mintha nem lennének ebben a dologban érdekeltek, motiváltak. Pedig mindennap nyersz egy picit és rájössz, hogy megszokod a győzelmeket és már nem akarod a vereséget!
Sokan szarul diétáznak. Pontosabban fogyókúráznak, nem diétáznak. Ezért éheznek, idegesek, és persze, hogy nem tartanak ki. Pedig a jó diéta olyan, ahol soha sem vagy éhes! A kis Feleségem, most kezdett el diétázni, összeraktam az étrendjét és azért nyafog, most figyelj, hogy Ő ezt nem tudja mind megenni:)! Na mondom, ilyet se mondott még aki szar fogyókúrát csinált, és persze fogy, zsírból ahogy kell. Nem úgy fog kinézni, mint a biciklivel elütött éti csiga. Azért mondom ezt el, hogy lehet jól diétázni, és akkor lehet eredményeket elérni. Hiába van valakinek hatalmas akaratereje, ha kitart egy szar fogyókúrában, akkor le fog passzolni de izomból, és a végén nem lesz ereje sem és megunja. Szenvedett azért, hogy szarul nézzen ki.
Minden mellett van aki hajlamos eredmények mellett is abbahagyni. Neki nem ment át az üzenet lehet. Egy határon túl csak annak tudsz segíteni aki hagyja, kár szenvedni velük. Viszont van aki megérdemli, csak kell neki egy kis lökés, vagy sokszor a megfelelő időben egy kis segítség. Mindeni maga dönt az életéről.
Ez a sportolásos, életmódváltásos dolog annyira képes pallérozni az ember akarat erejét, önbecsülését, hitét, hogy orvosokkal íratnám fel ha lehetne. Az ember megtanulja a saját korlátait Ő maga ledöntögetni és ez a mai hülye világunkban nagyon nagy érték. Ezen keresztül az ember tulajdonképpen életrevalóbbá válik korábbi önmagánál. Tehát a sportnak van egy egész életre, életminőségre kivetíthető hozadéka, nem csak a hosszabb élet és egészség.
El kell fogadnod azt a tényt, ha ehhez neked sok akaraterő kell, akkor sokat fogsz profitálni, ha kevés akkor keveset. Amennyit beleteszel!
A titok ott van szerintem, hogy mindig csak a következő napra kell koncentrálni, mindig csak 1-el több fekvőt kell megcsinálni, mindig 1 kilót kell fogyni hetente. maradjon mindig a fókusz a célon. A fókusz segít abban, hogy célon maradjál.
Amikor valami hülyeséget akarsz csinálni kérdezd meg magadtól: Ez segít elérni a célomat? Ezzel mit érek el?
A választ úgyis tudni fogod :).
Nem könnyű út ez, de rá fogsz jönni, hogy nagyon értékes, és megéri, lehet soha nincs vége de nem is azért csináljuk:) Muszáj az embernek elkezdeni tudatosnak lenni, tudatosan élni, ezen a területen el lehet kezdeni. Nem hiszem el, hogy mindannyiunk egy reklámokon, valóság-shown, buzi győzikén élő bevásárló robot, amelyik azt csinálja amit beprogramoznak neki. Én nem vagyok az! Te?
Úgy kezdődik, hogy nem hiszed el rögtön amit mondanak neked. Megnézed ki mondta, mit mondott. A legfontosabb kérdések egyike, a MIÉRT?! Gyerekkorban milyen sokszor feltettük, sajnos felnőtt korra már kiirtották belőlünk. Az életmódváltással be tudod magadnak bizonyítani, hogy értékes vagy, erős vagy, tudatos vagy, és más területeken is kevésbé fogod beszopni a szart. Négyzetesen megtérül a sportban befektetett munkád! Magad számára legyél értékes, ne akarják megfelelni senkinek, úgysem sikerül.
Akik tönkreteszik a munkád, avagy az antiszociális gecik:
Azért írom ezt le, mert az ilyen férgek számlájára írható, hogy sok ember aki elkezdett valamit, eredményes volt, de a leértékelések, basztatások hatására abbahagyta amit elkezdett. A környezetünkben sajnos az egészségtelenül élő emberből van több, hála istennek azért egyre többen állnak neki sportolni. Elfogadott életvitel az ha dagadt vagy, zsíros vagy, cigizel, és szarsz magadra. Bár mondom még egyszer ez lassan kezd megváltozni. Ekkor jössz Te, és elhatározod, hogy változtatsz, mert már egy ruhádba se férsz be, mert nem bírsz felmenni a 2. emeletre sem. Elmész a konditerembe, vagy tök mindegy mit csinálsz. Diétázol tegyük fel, jól és elkezdődik a tested regenerálódása.
Jól kezdesz kinézni, fogysz, lesz energiád! Na! Itt jönnek a képbe a jóakaróid, elkezdenek pletykálkodni: Hallottátok Bözsinek szeretője van néztétek, hogy ki van virulva, mit képzel ez magáról már 40 éves nem most kell ezt elkezdeni, meg fenn is hordja az orrát azóta, stb, stb.:)
Szemtől szemben: Bözsi, vigyázz meg ne erőltesd magad, meg hallod láttam a tv-ben ezek a táplálék kiegészítők halálosak, nem szabad őket szedni, fehérje az egyenesen méreg. Hagyd abba amíg nem késő Bözsi! Én jót akarok neked!
Láttátok, hogy Bözsi, hogy lefogyott, azt hiszem rákos, szegény, de hát már a férje is el akar válni....bla,bla,bla!
Ezeknek az embereknek a tárháza, fantáziája kifogyhatatlan. A legmélyén mindegyik rosszindulatú, és a saját maga szerencsétlenségét akarja igazolni, erre jössz neki kapóra Te, mint áldozat. Félnek tőled, ez az igazság, félnek, hogy jobb leszel,szebb leszel mint Ők. Ne higgy nekem, tapasztalj, járj utána!
Persze olyanok kritizálnak, akik valóvilág-szart néznek, akik éjjel-nappal budapesti degenerált barmokat néznek, akik elhiszik, hogy a virsli az húsból van, Ők az igazi robotok!
Sok ilyen van sajnos, de sok pozitív ember is van, aki segít vagy akinek már Te mutatsz példát. Támaszkodj ezekre. Az antiszociális barmokkal arra kérlek ne szopd be. Ne higgy nekik, menj tovább és tedd a dolgod. Sok embert tönkretettek már ne Te legyél aki feladja a céljait a kritikáik miatt.
Összefoglalom mondanivalóm lényegét mert kicsit csapongónak érzem magam:)
(Bocs,de nem írok jegyzetet, meg cetliket, leülök, leírom és viszlát. Ezért néha lehet kicsit össze-vissza irkálok)
Tehát:
Ne hagyd abba ha elkezdted, szedd össze az önbecsülésedet és az akaraterőd!
Fókuszálj a következő napra, a sportra! Mindig egy napon légy túl!
Emlékeztesd magad a céljaidra, ha nehéz!
Jusson eszedbe, minél nehezebb, annál többet nyersz vele!
Jusson eszedbe, ezzel az életedet teszed jobbá!
Aki leértékel vagy kigúnyol azt szard le és hagyd a picsába!
Szokd meg a napi győzelmeket!
Sok Sikert!
Üdv!