2014.02.15.
21:52

Írta: Laci Ifj Moldván

43.rész Sportolj 40 felett, sosem késő elkezdeni!

Üdv Harcosok!

jail-2.jpg

Eszembe jutott, hogy sokan, már nem 20 évesek, de mégis sportolniuk kell valamit. Változtatniuk kell az életvitelükön, a kajáláson. Ebben a korban jön el, hogy lelassul az anyagcsere, egyre gyorsabban jönnek fel a plusz kilók, akár hölgy, akár férfi a delikvens. Ezzel szemben sokakban kialakult az a fals nézet, hogy a 40 év körül, után, ez már nagyon nehéz, szinte lehetetlen bírni a sportot, az erőfeszítést. Ez még olyan embereknél is szóba jön, akik fiatalabb korukban sportoltak. Sajnos pont a fiatalabb korban szarunk mindenre, mert akkor még megtehetjük és leszarjuk, eszünk iszunk, butulunk. Nem fogjuk fel, hogy ez nem korfüggő. Valahogy az ember pont akkor érik meg az ilyen dolgokra, amikor már nehezebb őket kivitelezni:). Nehezebb letenni a cigit, bár egyszerűbb lett volna nem rászokni. Nehezebb fogyni, pedig kis kontrollal elkerülhető lett volna a hízás, és így tovább. Az ember nem arról híres, hogy mindig logikusan gondolkodik, még akkor sem, amikor a saját egészsége a tét.

Sokakban megfogalmazódik, hogy ő már nem tud változtatni, nem olyan már a szervezet, sok dolgom van , a családot is el kell tartanom, jönnek az érett ember kifogásai.

Az igazság viszont az, hogy pont hatalmas előnyünk van a fiatalabb emberkékkel szemben, az, hogy már érettebben látjuk magunkat és az életet. Sokkal nagyobb figyelmet tudunk szentelni a dolognak. 20 évesen még ezek nem fontos szempontok. Viszont 20 évesen  könnyebb fejlődni, bármilyen sportról legyen szó. Ám a 4x körül, szerintem emberibbek a célok, egészség, fogyás, sport, hosszabb, jobb minőségű élet. Fiatalabb korban szartunk bele nagy ívben. 20 évesen a srácok azért edzenek, hogy feszíthessenek a főutcán, meg a strandon. Tisztelet a kivételnek. Lányok dettó, csak seggre, meg lábra edzenek, mert attól lesz jó:).

Összeszedettebben lehet szerintem sportolni ebben a korban, lenyugszik egy kicsit az ember. Nem akar azonnali eredményt, persze itt is vannak kivételek:).

Azért írom le ezeket a gondolataimat, mert segíteni szeretnék azoknak akik el szeretnék kezdeni az életmódváltást, de a koruk miatt azt gondolják, nincs értelme. Igenis van, mindegy mennyi idős az ember. A változás, amit hoz nekik a váltás, viszont nagyobb örömöt okoz szerintem mint fiatalabb korban, legalábbis nekem így volt. 

Igaz persze, hogy a test nem olyan mint 20 éves korban vigyázni kell rá, bemelegíteni, nyújtani, megadni ami jár neki, viszont ezt ugyanúgy meghálálja mint fiatalabb korban. Nagyon jól lehet fejlődni szerintem minden sportban.

Amit én személy szerint kipróbáltam: thai-box, futás, bringa, fegyenc, thai-chi, és persze a gyúrás:) Ugyanolyan tempóban tudtam fejlődni mint 20 évesen. Nem azért mert a test ugyanolyan, persze nyilván nem. Viszont a korból adódó hátrányokat, pont a korból adódó előnyökkel lehet ellensúlyozni, mint a kitartás, rendszeresség, célok felállítása, akarat. Személyes élményem ezzel kapcsolatban, hogy kivétel nélkül mindegyik sportban jobban fejlődtem most, mint fiatalabb koromban. Ez nagyon megnyugtató, ezért mindenkit arra buzdítok, hogy a korára való tekintettel ne keressen kifogásokat, hanem vágjon bele, ha 51 évesen akar futni, fusson, lehet messzebbre jut mint 20 évesen.

Szeretem látni, ahogy egy 20 éve folyamatosan hízó, egészségtelenül élő ember megváltoztatja az életét, sportol, lefogy és eléri célját! Ez nekem nagyon tetszik, szerintem ehhez kell ez a kor, ki kell használni a sportokban is az érettebb kor okozta előnyöket. Nem úgy kell a 4x-re gondolni mint akadály, hanem ellenkezőleg. Tapasztalatból mondom lévén 40 vagyok :)!

A testünk ugyanúgy alkalmazkodni fog a terheléshez, persze a fokozatosságot be kell tartani. Kicsit oda kell figyelni, de egyébként lehet kínozni magunkat:). A kaja oldalát az ember azért szerintem könnyebben megcsinálja idősebben, mint fiatalon. Fiatalon az van amit otthon kapsz, az meg sajnos sokszor szemét kaja. Ilyenkor általában saját háztartása van az embereknek, és a maguk urai, könnyebben változtatnak meg dolgokat az életükben.

18 évesen mondtam volna otthon, hogy mindennap legyen csirkemell :):)!

Végezetül le szeretném írni, hogy mi történik amikor egy rég nem sportolt, cigiről leszokó ember sportolni kezd és nem hagyja abba, mindegy, hogy milyen nemű:

1 hónap után elkezdi magát könnyebbnek érezni, persze fogy is. Az illatokat sokkal jobban érzi, úgyszintén az ízeket is. Mivel nem hagyja abba 1 hónap után, mint sokan, elkezdi a testét jobban érezni, olyan izmokat fog érezni amikről eddig nem is tudta, hogy vannak. Állóképessége hétről-hétre javul, ha kocog is ez még észrevehetőbb lesz. A munkában jobban tud koncentrálni, nem fárad el. Több energiája lesz mint azelőtt bármikor.A betegségek valahogy elkerülik, kevesebbet fújja az orrát. Egyre többen megdicsérik, és sokan kibeszélik majd irigységből. Mindegy, hogy nő vagy férfi. Amennyiben nő, akkor félrebaszik, ha férfi akkor meg a változatosság kedvéért félrebaszik:)! Nagyjából az egész ruhatárát ki lehet cserélni, mert úgy fog rajta állni mint tehénen a gatya. A kiegyensúlyozott táplálkozás meghozza az eredményt, ekkora már sokat fogyott zsírból, viszont a szervezete nem tápanyaghiányos. Türelmesebb lesz. Az immunrendszere toppon van, a kora ellenére erősebb lesz, mint egy tininek aki össze-vissza zabál és piál, és szarik mindenre. Az orvosi leletei fullosak lesznek, ha nincs egyéb régi betegsége. Mentálisan az elért eredmények hatására sokkal erősebb lesz mint régebben. Az eredmények megerősítik az akaratát. Hajlamos lesz folyamatos célokat kitűzni magának és ezeket megvalósítani, mert ezt hozta az életmódváltás. Az életminősége 180 fokos fordulatot vesz. Függővé válik a sportokra :)

Ezek miatt csak megéri, nem ?

Üdv 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asoka-edz.blog.hu/api/trackback/id/tr1005816088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása