2014.02.13.
22:06

Írta: Laci Ifj Moldván

42.rész C vitaminról: szedjééé, vegyééé, szedjééé, vegyééé!

Üdv Harcosok!

C_vitamin2.jpg

A C vitaminról szeretnék kicsit írni, mert hiába annyi jó cikk, hiába annyi bizonyíték, hiába az eredmények, az emberek úgy tekintenek a c vitaminra, mint valami desszertre.  Nem eszek belőle, akkor sem lesz semmi bajom. Persze ebben a média is, és az orvosok is hibásak. Igaz, ha az emberek egészségesek lennének, nekik nem lenne munkájuk. Igazából mindegy is, mi az oka, én próbálom a saját tapasztalatimat megosztva segítséget nyújtani a C-vitamin megítélésében, és mindenkit arra buzdítani, hogy szedje, egye. Tudod, szedjééé, vegyééé, szedjééé, vegyééé!

Most azt gondolhatnátok, nézd már a kisköcsög, mibe üti az orrát, mi köze van a blogjának a vitaminokhoz? Kis köcsög!

Pedig az igazság az, hogy nagyon is összefügg a két dolog. Mivel amellett kardoskodok, hogy az emberek kezdjenek el mozogni, és változtatni az életmódjukon, és sportolni, ne adj isten a gyerekeiknek is jó példát mutatni, közvetetten nagyon sok köze van a vitaminoknak, és persze a C vitaminnak. Most csak a C-ről beszélünk.

Az indok:

Amikor az emberek elkezdenek ostoba módon fogyókúrázni, csodadiétát csinálni, meg a többi örültség,  az amúgy is vitaminhiányos szervezetükben, a vitaminhiány krónikus lesz! Sajnos az állatokkal ellentétben, a C vitamint, mi nem tudjuk előállítani, csak kívülről tudjuk bevinni. Innen gondolom tiszta a képlet. Amint megvonjuk az amúgy is tápanyaghiányos szervezetünktől a kaját, a vitamin szintünk tovább csökken. Ezzel az immunrendszerünket taszítjuk további mélységek felé. Ezért szokott gyakran előfordulni, hogy pá hét fogyókúra után az emberek náthásak lesznek, meg betegednek. Akkor is figyelni kell a vitaminbevitelünkre, ha normális diétát csinálunk, mert a mai élelmiszerekben már nem ugyanaz a tápérték, mint 30-50 éve. Mindenképpen kell a vitamint bevinnünk a kaján kívül is, ez fokozottan érvényes fogyasztó diéta során, vagy kemény edzéseknél, futásnál.

Viszont ha nincs C-vitamin a szervezetünkben, megbetegszünk, és a végre, valahára elkezdett sportolást abba fogjuk hagyni. Na ezért írom ezt a cikket, hogy ez ne forduljon elő.

Sok a tévhit a C vitaminnal kapcsolatban és sajnos nem pozitív irányban. Érdekes, az emberek hajlamosak kikiáltani a C vitamint egészségtelennek, mert egy ponyva tv azt mondta, ugyanaz a tv ahol a Lusziszita bosszúja a legnézettebb műsor, tehát nagyon szakértő a témában, de a cigit azt szívják. A dohányzásról meg hajlamosak pozitív dolgokat kitalálni. Pfff. Igazi szegények!

Maradjunk annyiban, hogy a C-vitamin az egyik legszükségesebb vitamin a szervezetnek, ha elkezdtél mozogni, edzeni, diétázni, ez fokozottan érvényes. Ezt bizonyítják az állatok által, mondjuk kutyák által megtermelt napi C vitamin mennyiségek, és az emberi C-vitamin tesztek.

DSCN9681.JPG

Hosszú éveknek kellett eltelni mire a C-vitamin valódi létjogosultságát kezdték megérteni az emberek. (egy részük). Ekkor mi történt megkérdezték a doktor bácsikat: doktor bácsi mennyi C vitamint kell ennem?  Fiam 30 mg-ot naponta!  :)  Aztán ez lassan felkúszott azt hiszem  75mg-ra. Hatalmas átbaszás, hatalmas! Az arra elég, hogy kimenj a konyhába!

Az igazság az, hogy egy átlagos felnőtt szervezete kb. 2000 mg C vitamint tartalmaz. Tehát 2 grammot. Az orvosokkal ellentétben, voltak olyanok, akik 4-5-10 g! C vitamint fogyasztottak naponta, érdekes valamennyien szép kort értek meg.

Végre rászántuk magunkat az edzésre, nem engedhetjük meg magunknak, hogy betegek legyünk és a munkánk semmivé váljon, kihagyás miatt. Na meg a kihagyás nem építi a jellemet :) !

Én évek óta C vitaminból 2-3 grammot eszek naponta. Múltkor, amikor a szokásos járvány beharangozás volt, ezek ilyen menetrendszerűek, ugye mert a vírusok is nézik a tv-t :), akkor felemeltem az adagot.

A C-vitaminnak sok területen van csodával határos tulajdonsága. Karbantartja a szívet, az érrendszert, bizonyítottan kevesebb az infarktusos megbetegedés, már kevés C-vitamin fogyasztása mellett. Bizonyított a rák ellen, és sorolhatnánk.

Fordítsuk ezt le a számunkra fontos részletekre, hogy segíti az edzést a C-vitamin?

Segíti a regenerálódást, támogatja az immunrendszert, gátolja a szabad gyökök elszaporodását, stressz csökkentő hatása van. Ezek nagyon fontos dolgok.

Az adagokon vitatkozva az tudnotok kell, hogy min.2 grammot kell szednetek naponta. Vízben oldódó vitamin, tehát folyamatosan ürül, folyamatosan kell szedni. Télen lehet emelni az adagokat, vagy kemény életvitel esetén, nagyon jótékony hatású.

Ne habozzatok, próbáljátok ki szedni, ekkora adagokban és figyeljétek a testetek reakcióit, sokkal jobban fogjátok érezni magatokat. Az hogy drága, az hülye duma, 2000 ft: 100db (1000mg-os tabletta)!

Érdekes, hogy a C-vitamin amellett, hogy életmentő hatású, nem lehet egy az egyben észrevenni a hatását, inkább a hiányát. Bezzeg ha olyan lenne, mint a Viagra, mindenki ezt szedné gondolkodás nélkül:)

A C vitamin mellett, a Multivitaminok szedése is javasolt természetesen, ugyanaz a dolog, csak pepitában. A vitaminok egymáshoz való aránya nem mindegy. Ezért kész multivitamint vegyetek, ne ti válogassátok össze a különböző vitaminokból. A C-t nyugodtan túl lehet adagolni!

Tehát vitaminra fel! Természetesen most se higgyetek nekem, járjatok utána :)!

Üdv!

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asoka-edz.blog.hu/api/trackback/id/tr425813423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koxi 2014.02.14. 09:08:08

Halihó!
Szerintem elírtad a hatóanyagmennyiséget. Helyesen: 2000Ft 100db 1000mg-os tabletta. Ha csak 100mg-os lenne a tabi, akkor napi 2-3g-ot szedve az tényleg nem lenne olcsó dolog. Hisz akkor 5 naponta kéne új dobozzal venned.
Amúgy a személyes tapasztalatommal meg tudom erősíteni amit Laci ír. Igaz én naponta csak kb 500mg-ot szedek, de minden náthaszezont megúszom. Véletlenül jöttem rá. Elkezdtem próbálgatni különböző dolgokat mikor éreztem, h kezdek megbetegedni. És rájöttem, h ha megelőző intézkedésként napi 1000-2000mg-ot megeszek, még azelőtt legyőzöm a megfázást, mielőtt kialakulnának a tünetek.
Písz

Laci Ifj Moldván · http://www.bodysportshop.hu 2014.02.14. 09:12:13

@koxi:

Üdv!

Köszi, javítottam! 1000 akart lenni! Hali!
süti beállítások módosítása